Önéletrajz - Richter Katalin  

Richter Katalin vagyok. Iyengar jógaoktató, spirálstabilizáció tréner, feleség, anya. Nagykovácsiban élünk és dolgozunk. Helyben a közvetlen életterünkben adni, értéket teremteni, közösséget építeni mindennapi hajtóerő nekem. 

Alapvetően testnevelés-földrajz szakos tanár vagyok, évekig tanítottam is általános iskolákban. Majd az élet úgy hozta, hogy egy nőgyógyászati probléma kapcsán, alternatív megoldásokat, gyógymódokat keresve eljutottam a jógához és ezzel együtt a (mai napig) mesteremhez, Dr. Timcsák Gézához. Azt gondolom, ismerve önmagamatJ, nagy szerencse, hogy az elején egy intenzívebb jógaórához csatlakoztam, és nem rögtön a lecsendesítő, befelé figyelő ágával. Ma már persze értem, tudom és gyakorlom is ezt a részét, de akkor még türelmetlenül álltam volna hozzá. Így azután élveztem és lelkesen gyakoroltam, ami meghozta az eredményét is, jobban lettem. Ez elég is volt ahhoz, hogy ezt a tapasztalatot tovább is akarjam adni másoknak. A mai napig ilyen vagyok, ha valami nekem működik, vágyat, hívást érzek arra, hogy azt mások is megismerjék. Így kezdődött minden, ami a mostani életemhez, hivatásomhoz vezetett. Először Hatha jógát tanultam, majd megismerkedtem az Iyengar jógával is, ami kapcsán azonnal éreztem, hogy ez az az irány, ami igazán közel áll hozzám. Hogy miért? Lépésről lépésre építi fel az ászanákat, a gyakorló megérti és megérzi egy-egy póz technikai felépítését, a testére gyakorolt hatását. Nagyon sok eszközt használ, ami segít a gyakorlatokat kivitelezni, helyesen megvalósítani. A további képzéseim iránya innentől nem volt kérdés... 

· Jelenleg Junior 2. szintű vizsgával rendelkezem. 

o Tanáraim: Kevin Gardiner, dr. Rita Keller, Csendes Erzsébet, Wágner Rozália, Claus Grzesch, Georie Grütter, Bob Blaeser. 

További fontos állomások:

· 2013–2016. között 3 éves Iyengar jógaterápiás képzésen tanultam Münchenben, ahol a tanárom Stephanie Quirk volt.

· 2018-ban Kölnben tanultam dr. Rita Keller vezetésével.

A mai napig hetente gyakorlok senior szintű tanároknál.

A Magyar Iyengar jógaszövetség tagja és a felügyelőbizottság elnöke vagyok.

 

A spirálstabilizáció módszeréhez, tanításához vezető utamat lásd – https://www.spiralstabilizacio.hu

 

A három csodálatos gyerekem pedig...:)